2010. július 24., szombat

1. fejezet

Ma egy általános kedd reggel van. A suli csak nyolckor kezdődik, úgyhogy még van két órám, hogy odaérjek. Keddenként a nővérem visz el kocsival, ezért amiatt sem kell aggódnom, hogy elérem-e a buszt. Igaz szeretek busszal járni, mert a legjobb barátnőm; Kata is azzal a hétórásival jár suliba, mint én, úgyhogy olyankor mindig megbeszéljük az ügyeinket, de most őszintén szólva nem bánom, hogy Emma visz el. Valószínűleg megint veszünk valami finom reggelit a pékségben.
A két öcsém szerencsére most nem jön velünk, valamilyen kirándulásra mentek, habár ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a minden harmadik napi szokásukat betartsák, hogy egy pohár hideg vízzel a nyakamban ébredjek. (A többi szokásuk talán ennél is rosszabb. például a kétnaponta behozott csúszómászó.) De egy tíz éves ikerpártól mit vár az ember?
Szóval már a suliban vagyok, gyorsan eltelt az idő, nem is emlékszem miket beszéltem Emmának, de az tuti, hogy nem sok értelmeset.
Itt állok az osztályterem előtt, 5 perc múlva becsöngetnek, de nem megyek be, mielőtt le nem nyugtattam magam, és nem vettem egy jó mély lélegzetet. Utálom az osztályom, egyedül Kata és még pár fiú ért meg. Mély levegő. Bemegyek.
- Sziasztok! - senki nem felel, majd egy perc múlva, mikor leülök a szélső padsor első padjának jobboldali székére, és lepakolok, hirtelen valaki befogja a szemem. Rögtön tudom, hogy Kata az, és elmosolyodok. Mégis legalább ő észrevett.
- Hali! Jó hírem van! - mondja fülig érő szájjal, miközben leül mellém.
- Sz.Sz. bulit rendez, és mind a két nyolcadik osztályt meghívta! /Sz.Sz.= Szemcsis Szandi, onnan kapta a nevét, hogy- mivel rossz a szeme-olvasáshoz mindig egy nagy, szögletes, rikító rózsaszín szemüveget visel/
Közben becsöngetnek, úgyhogy meg kell várnunk a jelentést, de utána folytatjuk, mint mindig.
- Te jó ég! Olivér is ott lesz?
- Bizony ám!
Hánder Olivér a világon a legjóképűbb, legjófejebb, legmenőbb srác! És azok a nagy kék szemei...

-Kisasszony!.... Flóra!!!
Hirtelen érzem, hogy valaki ütögeti a combom.
Loli! Figyelj már!- Kata az. Rémülten nézek rá, majd a tanárnőre.
- Elnézést, mit tetszett kérdezni?...
***
Érdekes óra volt, a következőkben már próbáltam jobban odafigyelni. Most van vége a tanításnak, kórusra várunk. Kata is altos, így amíg a mi szólamunk jön, tudunk beszélgetni és egy csomót nevetni.
- Szóval akkor elmegyünk?- kérdezi
- Hülyéskedsz? Ki nem hagynék egy ilyen lehetőséget! Alig várom!
- Jó, csak azzal ugye tisztában vagy, hogy ott lesz "Missz Igennagyképű" Loló is.
- Ouh... - /Tudni illik, hogy Loló- eredeti nevén Loretta- az iskola legmenőbb csaja, mindenki fél tőle, a majmolóit is beleértve./
- És alig várja, hogy lecsaphasson Olivérre, és azt, hogy a bulin mindenkit megalázhasson, velünk az élen!
- Tudom... de, ha nem megyünk el, mindenki azon fog lovagolni, hogy a két jókislány nem jött el. Tudod milyenek!
- Hát jó... ahogy gondolod! Én nem foglak cserben hagyni...
***
Kórus után hazafelé menet egész végig azon gondolkodtam, mit veszek majd föl a partira.
Otthon anyu kint hagyott egy cetlit az asztalon, amin ez állt:

Kislányom!
Az ebédet a hűtőben találod, én elmentem bevásárolni, utána pedig az ikrekért megyek. Körülbelül nyolc óra felé itthon vagyunk, Zsolt csak később ér haza a munkából.
Szeretlek kicsim: Anya

/Zsolt anyu élettársa, apa már nem él velünk, valahol a város másik felén lakik./

Azt hiszem fölhívom Katát, hogy jöjjön át tanulni, aztán közben megbeszéljük a buli részleteit.
- Hálló! Szia Kata! Nem jössz át tanulni? anyáék csak nyolckor jönnek haza.
- Szia! Tudod tartani egy kicsit? Megkérdezem aputól.
- Persze. - Háttérben hallom, hogy beszélnek, az apja dühös, mint mindig, de örül, hogy elmegy otthonról a lánya, így legalább egyedül lehet, és azt csinál, amit akar.
- Itt vagy még?
- Igen. Elengedett?
- El. kösz, hogy elhívtál...